Válassz menüpontot!

KOMMUNIKÁCIÓS ÜGYNÖKSÉG ALAPÍTÁSA

images

 

Iványi Katalin Karolina egyéni vállalkozó 3,00 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a TÁMOP 2.3.6. B-12-1/5 kódszámú „Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban” című pályázati kiíráson. A 3,33 millió forint összköltségvetésű beruházásból Iványi Katalin Karolina egyéni vállalkozásának elindítása valósult meg.

A Pandia Kommunikációs Ügynökség célja, hogy széleskörű szolgáltatásokat nyújtson a kommunikáció terén. A pontosság, precizitás és ügyfeleink igényeinek kielégítése fő szempontjaink a minőségi munkavégzés mellett.

Az alapító, Iványi Katalin a Pécsi Tudományegyetem Kommunikáció és Médiatudomány szakán szerzett mester diplomát 2010-ben. Az ügynökség tagjai között fiatal, képzett szakemberek dolgoznak, akik tudásuk legjavát nyújtják ügyfeleink számára.

Jelen projekt célja a vállalkozás elindítása volt, amelynek segítségével a vállalkozás tevékenységei, szolgáltatásai a célpiac számára bemutatásra kerültek. Ezáltal új piacokat és ügyfeleket szerezve megkezdődött az üzleti tevékenység.

A projekt során olyan eszközök is beszerzésre kerültek, amelyek a minőségi munkavégzéshez és ügyfelek megfelelő kiszolgálásához elengedhetetlenek. A pályázat keretében került kialakításra a vállalkozás honlapja, melyen lehetőség nyílik kapcsolatfelvételre és árajánlat kérésre is.

A „Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban” című pályázati kiíráson 2 997 399 forintos támogatást elnyert, 3 330 443 forint összköltségvetésű fejlesztés 2015. április 30-án fejeződött be.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.

További információ kérhető:

Iványi Katalin egyéni vállalkozó

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Honlap: www.pandia.hu